Szép tavaszi délelőtt volt, a madarak vidáman csiripeltek, a fák rügyei már pattanásig feszültek és szinte hallani lehetett a fű növését, miközben „A” és „GY” a Nagylaki Határátkelőhely felé zötykölődtek jobb sorsot is megélt, Volkswagen típusú talicskájukkal. A reggeli kávé megtette a hatását, lassan a mindennapok vidámsága lett úrrá a két főszereplőn, amikor begurultak a határátkelőhelyre. Régi, megbízható ismerősként üdvözölték egymást az éppen szolgálatban lévő román határőrrel, miután a magyar kollégája unottan átengedte őket. Minden ment a szokás szerint, mint a karikacsapás. „A” éppen gázt adott az induláshoz, amikor mint a mennykő, lecsapott a kis román.
-Álljanak csak meg uraim!
Üvöltötte. Tisztán, érthetően, kitűnő magyarsággal, akárcsak anno Lukács Laci a Debreceni Főnix Csarnokban az éppen idevágó Tankcsapda sláger visszatérő refrénjét az év végi, mindent besöprő hatalmas bulijukon.
„A”-nak és „GY”-nek, még kellően megrémülni sem maradt idejük, ahogy az öreg talicskájukból kipenderítette őket a kis román. Értetlenül néztek egymásra, majd mindketten a román határőrre, egyáltalán nem értették, hogy miért kapták egyszerre a terrorista titulust, miért kiáltozik a határőr cimborájuk, hogy Iszlám Állam, Iszlám Állam? A kis román ekkor már nem volt egyedül, nagy hirtelen körbe kapták a kollégái, ő pedig egyre hevesebben csapkodta a jobb sorsot megélt öreg talicska szélvédőjét, amely mögött, a bűnjelek világosan láthatóan és bizonyíthatón sorakoztak egymás mellett, néhány 2016'-os, fekete színű Diktátor kártyanaptár képében. A kosfej körül a sok ákom-bákom, na és ez a vörös felirat 100%, hogy arab nyelvű, vagy más közel-keleti írás, bólogattak a többiek.
-Rejtjelezve van?
Kérdezték.
-Ne tagadjátok! Majdnem minden nap itt látunk benneteket!
„A” és „GY” megsemmisült. Szapora szívverésük szinte odaveszett ahogyan már, már hallani vélték a vasajtó becsapódását a fényt és világosságot örökre nélkülöző, képzeletbeli sötét cellájukra.
-Csak most ne, csak most az egyszer ússzuk meg! Hiszen mi ártatlanok vagyunk, nem csináltunk semmit!
Mormolták magukban, de kimondani nem merték, mert még jobban gyanúba keveredtek volna.
A „bűnjeleket” mint véres kardot a felhergelt, géppisztolyos román határőrök körbehordozták és a talicska teljes körű, alapos, öt órányi átvizsgálása után „A”-t és „GY”-t a rájuk bízott birodalomba végül mégiscsak beengedték, majd elosztoztak a fekete kártyanaptárakon, mint egykor a keresztre feszített Krisztus ruháin az őt őrző a római katonák.
Nos ezek után mondja-e még valaki, hogy nem kapósak az elpusztíthatatlan Diktátor zenekar relikviái határon innen és túl?